sín benbe.hu

-------------------------------------------

Címlap Cikkek RhB Albumok Mozdonyok Atlasz Linkek

81 - Uzsgyik a hegyekben

Motorvonatok mellett szergejes, dácsiás és szlovák tehervonatok is fölbukkannak a Hatvan-Salgótarján-Fülek vasútvonal változatosságát bemutató albumban. Az államosított Magyar Északi Vasút részeként a MÁV első vasútvonala volt.

A 6341 014-6 és az M43 1081 fotó

A 6341 014-6 és az M43 1081 Hatvan állomáson

Ebben az albumban akár 2008.-ig visszautazunk az időben, megnézzük, milyen volt a somoskőújfalui vonal akkoriban. Az Uzsgyikban nem sok különbséget lehet fölfedezni, de a teherforgalom képe nagyon más volt még, szóval voltak mozdonyok. Akkoriban persze még máshogy fotóztam, így az album végiglapozásához kis türelem kell - a Mesefolyam-nézet végiggörgetése ezúttal is praktikusabb lehet.

Induljon az album azzal a képpel, amit gyakorlatilag minden munkanap reggelén látni lehetett a hatvani hátsó peronról: somosi uzsgyi, Kisdácsia, mint személytartalék, vagy teherre váró gép, a háttérben pedig az első generációs, szolnoki vagy dunakeszis, patkány-Bhv kocsik. Már ütemes menetrend volt, a jó öreg 11 perces gyorsvonati csatlakozással, tehát egy-két dolgot leszámítva ma is ugyanez fogadná az érkező vasútbarátot - és éppen ez az egy-két dolog az, ami miatt ennyi év távlatából is fontosnak gondolom publikálni ezt az albumot, legyen akármilyen is a minősége és kompozíciója a képeknek.

A 6341 014-6 Pásztón fotó

A 6341 014-6 Pásztón

Az M41 2165 az Úrpint helye fotó

Az M41 2165 az Úrpint helyettesítő belföldi gyorsvonattal Pásztó és Szurdokpüspöki között

A vonal talán legszebb témái voltak a csörgős nemzetközi gyorsvonatok, sőt, azt megelőzően, amikor még napi három pár ilyen volt (Bem, Salgó, stb. neveken) a hatvani vezérek szlovák Búvárral is továbbítottak errefelé gyorsvonatot.

A 6341 024-5 Pásztó és Szur fotó

A 6341 024-5 Pásztó és Szurdokpüspöki között

A 6341 026-0 Pásztó és Szur fotó

A 6341 026-0 Pásztó és Szurdokpüspöki között

A 6341 014-6 Pásztón fotó

A 6341 014-6 Pásztón

A 6341 007-0 Vizsláson fotó

A 6341 007-0 Vizsláson

Őrház Vizsláson fotó

Őrház Vizsláson

A 6341 024-5 Vizsláson fotó

A 6341 024-5 Vizsláson

A 4062 002-3 Vizslás és Zag fotó

A 4062 002-3 Vizslás és Zagyvapálfalva között

Persze pont akkor támadott, amikor a fotóhely felé sétáltam. Egyszer sikerült azért normális helyen is elkapnom.

A 6341 020-3 Vizslás és Zag fotó

A 6341 020-3 Vizslás és Zagyvapálfalva között

A 6341 007-0 Zagyvapálfalva fotó

A 6341 007-0 Zagyvapálfalva és Vizslás között

A TVGnh-1224 Zagyvapálfalvá fotó

A TVGnh-1224 Zagyvapálfalván

A 6341 010-4 Zagyvapálfalvá fotó

A 6341 010-4 Zagyvapálfalván

A 6341 020-3 Zagyvapálfalvá fotó

A 6341 020-3 Zagyvapálfalván

A 6341 010-4 Jobbágyi és Ap fotó

A 6341 010-4 Jobbágyi és Apc-Zagyvaszántó között a szántóföldön

A 6341 020-3 Apc-Zagyvaszán fotó

A 6341 020-3 Apc-Zagyvaszántó állomáson

Apc-Zagyvaszántó állomás fotó

Apc-Zagyvaszántó állomás

A V43 1023 érkezik szürke a fotó

A V43 1023 érkezik szürke alapon csíkos (Patkány-Bhv) szerelvényével Hatvanba

A vonat a gépforduló miatt nem tolva érkezik.

Az M41 2165-ös Mátravidéki  fotó

Az M41 2165-ös Mátravidéki Erőmű és Hatvan között

A 6341 020-3 Hatvan és Mátr fotó

A 6341 020-3 Hatvan és Mátravidéki Erőmű között

A 6341 026-0 Hatvan és Hort fotó

A 6341 026-0 Hatvan és Hort-Csány között

The 6341 026-0 seen between Hatvan and Hort-Csány

A V43 1145 Hatvan és Hort-C fotó

A V43 1145 Hatvan és Hort-Csány között a helytelen vágányon előzi az előbb látott uzsgyis helyi személyvonatot

The V43 1145 seen between Hatvan and Hort-Csány

A V43 1369 Hort-Csány és Ha fotó

A V43 1369 Hort-Csány és Hatvan között egy régi festésű cseh IC-kocsikból álló InterCity vonattal a Zagyva-hídon

A MÁV-TR V43 1261 Tura és H fotó

A MÁV-TR V43 1261 Tura és Hatvan között egy szürke csíkos ingavonattal

A BDt 323 Hatvan és Tura kö fotó

A BDt 323 Hatvan és Tura között

A MÁV-TR V43 1265 Tura és H fotó

A MÁV-TR V43 1265 Tura és Hatvan között

A MÁV-TR V43 2293 Hatvan ál fotó

A MÁV-TR V43 2293 Hatvan állomáson egy csupapiros Halberstadt-i kocsikból álló Eger-Budapest gyorsvonattal És ez forda szerint volt ilyen!

Talent és piros halberstadt fotó

Talent és piros halberstadtis gyorsvonat egy hajnalon Hatvanban

A 6341 009-6 Tar állomáson  fotó

A 6341 009-6 Tar állomáson ad titkos randevút a Holdnak

A MÁV-TR M41 2163 Mátravere fotó

A MÁV-TR M41 2163 Mátraverebély és Tar között az utolsó mozdonyos gyorsvonattal a fölkelő Nap fényeiben

Ezután már csak Uzsgyik jártak a közszolgáltatás keretében erre, leszámítva a Púpos vagy Csörgők időnkénti beugrását az iskolásvonatra , illetve akár somoskőújfaluig is.

A 6341 009-6 Nagybátony áll fotó

A 6341 009-6 Nagybátony állomáson

Egyike a kevés, megmaradt magyar ívben fekvő állomásoknak.

Uzsgyi Nagybátonynál fotó

Uzsgyi Nagybátonynál

Uzsgyi Mátraverebélynél fotó

Uzsgyi Mátraverebélynél

A 6341 032-8 Mátraverebély  fotó

A 6341 032-8 Mátraverebély megállóhelyen

A 6341 032-8 Zagyvapálfalvá fotó

A 6341 032-8 Zagyvapálfalván

Egy 6341 sorozatú motorvona fotó

Egy 6341 sorozatú motorvonat Zagyvapálfalva és Vizslás között

Egy 6341 sorozatú motorvona fotó

Egy 6341 sorozatú motorvonat Zagyvapálfalva és Vizslás között

A 6341 032-8 Vizslás megáll fotó

A 6341 032-8 Vizslás megállóhelyen

Uzsgyi Salgótarjánban fotó

Uzsgyi Salgótarjánban

Uzsgyi Salgótarjánban fotó

Uzsgyi Salgótarjánban

Uzsgyi Salgótarjánban fotó

Uzsgyi Salgótarjánban

Ez lett volna a gyorsvonat visszafelé, ezt a képt szántam az utolsó csörgős gyors búcsúfotójának. A szerelvényt azonban nem errefelé, hanem a Keletiből Hidasnémeti felé adták vissza a szlovákoknak, és helyette az utolsó gyorsvonat már motorvonatos volt. Utána az ütemen felüli közvetlen gyors csak hétvégi hazautazós vonattá alakult.

A 6341 014-6 és az M43 1159 fotó

A 6341 014-6 és az M43 1159 Hatvan állomáson

A 6341 014-6 Mátraverebély  fotó

A 6341 014-6 Mátraverebély megállóhelyen

Az M62 127 Mátraverebély és fotó

Az M62 127 Mátraverebély és Tar között

Az 6341 028-6 Mátraverebély fotó

Az 6341 028-6 Mátraverebély és Tar között

Az 6341-es motorvonat Tar é fotó

Az 6341-es motorvonat Tar és Mátraverebély között

Az 6341 028-6 Kisterenye-Bá fotó

Az 6341 028-6 Kisterenye-Bányatelep megállóhelyen

Kisterenye-Bányatelep fotó

Kisterenye-Bányatelep

Az 6341 sorozatú motorvonat fotó

Az 6341 sorozatú motorvonat Vizslás és Kisterenye-Bányatelep között

A MÁV-TR M62 127 Kisterenye fotó

A MÁV-TR M62 127 Kisterenye-Bányatelep és Vizslás között

A szép idők, amikor egy napon még három pár tehervonat ment végig a 81-esen...

A 6341 028-6 Vizslás és Kis fotó

A 6341 028-6 Vizslás és Kisterenye-Bányatelep között

A 6341 014-6 Salgótarján me fotó

A 6341 014-6 Salgótarján megállóhelyen

A MÁV-TR M62 127 Somosk! fotó

A MÁV-TR M62 127 Somoskőújfalu és Salgótarján között

A 6341 040-1 Salgótarján és fotó

A 6341 040-1 Salgótarján és Somoskőújfalu között

A 6341 040-1 Salgótarján és fotó

A 6341 040-1 Salgótarján és Somoskőújfalu között

A 6341 040-1 Somoskőúj fotó

A 6341 040-1 Somoskőújfalu és Salgótarján között

A MÁV-TR M40 220 Hatvan áll fotó

A MÁV-TR M40 220 Hatvan állomáson

Kisvakond szemléli az akkor fotó

Kisvakond szemléli az akkor újdonságnak számító railjetet a Keletiben

A MÁV-TR M43 1159 Hatvan ál fotó

A MÁV-TR M43 1159 Hatvan állomáson

A 6341 023-7 Mátraverebély  fotó

A 6341 023-7 Mátraverebély és Tar között

A M40 224 Mátraverebély és  fotó

A M40 224 Mátraverebély és Tar között a gyomírtóvonattal

Egy Uzsgyi Mátraverebély és fotó

Egy Uzsgyi Mátraverebély és Tar között

A 6341 004-7 Tar és Mátrave fotó

A 6341 004-7 Tar és Mátraverebély között

A 6341 004-7 Tar és Mátrave fotó

A 6341 004-7 Tar és Mátraverebély között halad gépmenetben

Ekkor még akkora volt Mátramindszentre a forgalom, hogy az elegyet Szergej vitte föl a rendes, 81-es vonali tolatóssal (hol van az már? És az éjszakai púposos tolatós? Pláne.) A Dácsia gépmenetben jutott föl Kisterenyére, onnan elvitte az elegyet a 84-esre, megtolatta, kicserélte a kocsikat, majd a rakottakat otthagyta Kisterenyén megintcsak a tolatósnak, és eljött gépemenetben. Kétszer-háromszor egy héten.

A 6341 037-7 Tar állomáson  fotó

A 6341 037-7 Tar állomáson

A MÁV-TR V43 1006 és a & fotó

A MÁV-TR V43 1006 és a ŽSSK 350 011-3 Budapest-Keleti pályaudvaron

A 6341 023-7 Mátraszől fotó

A 6341 023-7 Mátraszőlős-Hasznos és Pásztó között

A MÁV-TR M43 1159 Kistereny fotó

A MÁV-TR M43 1159 Kisterenye állomáson

Most jópár fotó fog következni a 84-es vonali tehervonatról, egy pénteki napon ugyanis lekövettük a menetet. Pénteken a rakott elegyért jön gépemenetben a Dácsia, de még ekkor is gépemenetben távozott, majd a tolatós viszi le egészen Hatvan-Rendezőig. Ma már persze Remot-Dácsia viszi, amiről egyelőre sajnos nincs képem. Valahányszor elindulok lekapni, vagy hirtelen lemondják, vagy a késések miatt maradok le róla. De nem fogom hagyni magamat, vagy nyáron, vagy ősszel, de megszerzem erről is a fotót ! (a link mögött Sztanó Péter felvétele)

A MÁV-TR M43 1159 Kistereny fotó

A MÁV-TR M43 1159 Kisterenye állomáson

A MÁV-TR M43 1159 Kistereny fotó

A MÁV-TR M43 1159 Kisterenye állomáson

A MÁV-TR M43 1159 Kistereny fotó

A MÁV-TR M43 1159 Kisterenye és Nemti között

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és  fotó

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és Mátramindszent között

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és  fotó

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és Mátramindszent között

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és  fotó

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és Mátramindszent között

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent állomáson

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent állomáson

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent állomáson

Erre a túrára elvittem magammal édesapám régi Zenit TTL filmes fényképezőgépét. Néhány fotó azzal a géppel készült, szerintem elég szépen sikerültek.

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent állomáson

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent állomáson

A forgalmisták errefelé mind Suzukival járnak.

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent állomáson

A MÁV-TR M43 1159 Mátramind fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátramindszent és Nemti között rakott favonatával

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és  fotó

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és Kisterenye között

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és  fotó

A MÁV-TR M43 1159 Nemti és Kisterenye között

A MÁV-TR M43 1159 Mátravere fotó

A MÁV-TR M43 1159 Mátraverebély és Tar között

A rakott kocsikat ismét itthagyta a tolatós számára.

A 6341 015-3 Kisterenye áll fotó

A 6341 015-3 Kisterenye állomáson

Kilátás a Mátrára és egy ár fotó

Kilátás a Mátrára és egy árapasztó tározóra Vizslásnál

A MÁV-TR M62 224 Vizslás és fotó

A MÁV-TR M62 224 Vizslás és Kisterenye-Bányatelep között

Vérszomjas kutya kergetett  fotó

Vérszomjas kutya kergetett meg minket a fotóhelyen, gyorsan tovább is álltunk

A ŽSSK Cargo 752 070-3 fotó

A ŽSSK Cargo 752 070-3 előfogatolja valószínűleg a 751 077-9-et Somoskőújfalu állomáson

Érdekes, hogy mennyit változott a mozdony kinézete kb. egy évvel a főjavítás utáni kinézetéhez képest . Egy vasútmodellezőnek szép feladat megoldani, hogy a modelljei ne mind friss főműhelyeseknek nézzenek ki, bár a ŽSSK Blonski festésű mozdonyait a szokásosnál gyakrabban mossák, legalábbis átlagos kinézetük alapján, meg persze mert a sok fehér ezt szükségessé teszi. Egy-egy koszosabb fuvar vagy esősebb nap után azonban igen feltűnően koszolódnak ők is.

A ŽSSK 752 020-8 és eg fotó

A ŽSSK 752 020-8 és egy társa tol fölfele egy tehervonatot Somoskőújfalu állomáson

A ŽSSK Cargo 752 020-8 fotó

A ŽSSK Cargo 752 020-8 Sátorosbánya (Šiatorska Bukovinka, Szlovákia) és Ragyolc (Radzovce, Szlovákia) között

Térnek vissza Fülekre a változatos honból (Zólyom, Fülek, Pelsőc) származó mozdonyok. A nehéz tehert összesen négy gép vitte föl az Ipoly völgyéből (ami a Duna vízgyűjtője) a hágóra, amin át a Zagyva völgyébe jutott (persze a Zagyváig, Kisterenyéig még van ereszkednivalója), ami a Tisza vízgyűjtője. Csodálatos őszi színek teszik teljessé ezt a fényképet.

Tatra darus teherautó man&# fotó

Tatra darus teherautó manőverezik Fülek közelében

A ŽSSK 812 058-6 Loson fotó

A ŽSSK 812 058-6 Losonc (Lučenec) és Ipolygalsa (Holiša) között

Érdekes, hogy mögötte egy kimondottan a 812-esekhez fölújított mellékkocsi látszik - kevés ilyen készült, többnyire sima 810-es mellékkocsikkal, vagyis 010-esekkel járnak, mégha közülük soknak a 812-esekéhez , vagy épp a 811-esekéhez is igazították a fényezését. Belül egyszerű, régi bőrüléses a legtöbbjük. Érdemes megfigyelni a nagyobb buktatható résszel rendelkező oldalablakot és a másfajta ajtót a linkelt képeken, míg itt a mellékkocsi tökéletesen illeszkedik a motorkocsihoz. Látszik az is, hogy régen néhány 812-es ajtaja fehér, a többié viszont bordó volt fehér csíkkal. El lehet azért veszni a szlovák vasútnál is a típusváltozatok között.

A ŽSSK 812 063-6 Sátor fotó

A ŽSSK 812 063-6 Sátorosbánya (Šiatorska Bukovinka, Szlovákia) és Ragyolc (Radzovce, Szlovákia) között

(MÁV Budapest-Ruttka fővonal)

Ekkor még nem csak a teherforgalom volt jelentősebb, hanem kishatárforgalmi vonatok is voltak. Ha jól emlékszem, ez a kocsi viszont nem Somoskőújfaluról, hanem csak a végmegálló Sátorosbányáról indult Fülekre.

A ŽSSK Cargo 752 041-4 fotó

A ŽSSK Cargo 752 041-4 Ragyolc (Radzovce, Szlovákia) és Sátorosbánya (Šiatorska Bukovinka, Szlovákia) között

Egy újabb tehervonat kapaszkodik föl a hegyre, aznap is a harmadik belépő volt Somoskőújfalunál. Most heti egy vonat van, jellemzően szerdán.

Egy Uzsgyi Salgótarján és S fotó

Egy Uzsgyi Salgótarján és Somoskőújfalu között

A hegyoldal Somoskőújf fotó

A hegyoldal Somoskőújfalunál

A MÁV-TR M62 224 Somosk! fotó

A MÁV-TR M62 224 Somoskőújfalu és Salgótarján között Az előbb látott, kétmozdonyos tehervonatot egy Szergej is le tudja vinni Hatvan-rendezőig.

A MÁV-TR M62 224 Salgótarjá fotó

A MÁV-TR M62 224 Salgótarján-Külső állomáson

Az 5341 049-5 Galgahévíz és fotó

Az 5341 049-5 Galgahévíz és Tura között

A MÁV-TR 480 021 Hatvan és  fotó

A MÁV-TR 480 021 Hatvan és Hort-Csány között

A 6341 025-2 Hatvan állomás fotó

A 6341 025-2 Hatvan állomáson

A MÁV-TR 431 174 Hatvan áll fotó

A MÁV-TR 431 174 Hatvan állomáson

A 6341 007-0 Pásztó és Szur fotó

A 6341 007-0 Pásztó és Szurdokpüspöki között

A 6341 021-1 Szurdokpüspöki fotó

A 6341 021-1 Szurdokpüspöki és Pásztó között

A 6341 040-1 Pásztó és Szur fotó

A 6341 040-1 Pásztó és Szurdokpüspöki között

Ismeretlen Uzsgyi Pásztónál fotó

Ismeretlen Uzsgyi Pásztónál

A MÁV-TR 628 127 Pásztó és  fotó

A MÁV-TR 628 127 Pásztó és Szurdokpüspöki között

A 6341 030-2 Pásztó és Szur fotó

A 6341 030-2 Pásztó és Szurdokpüspöki között

A RailCargoHungaria 1116 00 fotó

A RailCargoHungaria 1116 009-0 Hatvan állomáson

A MÁV-TR 431 041 Hatvan áll fotó

A MÁV-TR 431 041 Hatvan állomáson

A ÖBB 1116 005-8 Hatvan áll fotó

A ÖBB 1116 005-8 Hatvan állomáson

A MÁV-TR 431 253 Hatvan áll fotó

A MÁV-TR 431 253 Hatvan állomáson

Elment az utolsó napi gyors fotó

Elment az utolsó napi gyorsvonat a 81-es vonalon

Az ABnymot 502 Kecel után a fotó

Az ABnymot 502 Kecel után a Duna-völgyi-főcsatorna hídján

Az album végére beteszek még pár, a közelmúltban készült filmes képemet is, ezek ugyanazon tekercsen voltak, mint a mátramindszenti tehervonatot bemutató ódivatú fotók. Ezeknek is megvan a sajátos hangulatuk.

Az ABnymot 502 Kiskőrö fotó

Az ABnymot 502 Kiskőrös és Kecel között

A BCmot 397 Ágasegyházi tan fotó

A BCmot 397 Ágasegyházi tanyák és Agárdytelep között

A BCmot 397 Ágasegyházán fotó

A BCmot 397 Ágasegyházán

Az album végére beteszek még pár, a közelmúltban készült filmes képemet is, ezek ugyanazon tekercsen voltak, mint a mátramindszenti tehervonatot bemutató ódivatú fotók. Ezeknek is megvan a sajátos hangulatuk.

Az ABnymot 502 Kecskemét al fotó

Az ABnymot 502 Kecskemét alsó pu.-n

A 6341 020-3 Zagyvapálfalva fotó

A 6341 020-3 Zagyvapálfalva állomáson

A V43 1022 Tura és Hatvan k fotó

A V43 1022 Tura és Hatvan között

A AGUm 614 Hatvan és Tura k fotó

A AGUm 614 Hatvan és Tura között

A AGUm 614 Tura és Hatvan k fotó

A AGUm 614 Tura és Hatvan között

Transwaggon eltolható oldal fotó

Transwaggon eltolható oldalfalú ikerkocsi

Eltolható oldalfalú kocsi fotó

Eltolható oldalfalú kocsi

A 6341 015-3 Tar állomáson
 fotó

A 6341 015-3 Tar állomáson

A 6341 015-3 Tar állomáson
 fotó

A 6341 015-3 Tar állomáson

A 6341 032-8 Pásztó állomás fotó

A 6341 032-8 Pásztó állomáson

Uzsgyi Vizslásnál fotó

Uzsgyi Vizslásnál

A 432 292 Hatvan és Jászfén fotó

A 432 292 Hatvan és Jászfényszaru között

Ilyen viccvonat jár mostanság Jászberénybe, pedig kinézett már ez rendes személyvonatnak és S-Bahnnak is .

Szergejes tehervonat Nagybá fotó

Szergejes tehervonat Nagybátony és Tar között

Köszönöm a figyelmedet! Kérlek, maradj a benbe.hu-n!

Keress a címkék közöttg

Hasonló képek:

2150 M41752 041V46 80 0383334 Bzmot

Helyszínek:

Mozdonysorozatok:

6341 M43 M62 V43 752 M41 ABnymot M40 BCmot 812 628 40 62

 

Régi és új albumok:

Dunántúli maradékok 3.Cseh motorvonatok nyomában75+78=200Balkantour 2013Az Engadinerlinie

Albumok Mozdonyok Atlasz RhB Cikkek Toolbox

-----------------

Copyright Takács Bence és társai, 2005-2016. A honlapon található fényképek felhasználási jogaival kapcsolatban l. az Impresszumot!

Címlap Cikkek Mozdonyok Atlasz Linkek