Technika szakos tanulmányi kirándulás I.

2006. október

Kissé rendhagyó ez a galéria, hiszen vasúti kép egyetlen sincsen benne. Mégis publikálom, mert egyrészt máshová úgyse lenne sok értelme tenni, másrészt úgy gondolom, hogy akik a vasutat szeretik, nem rettennek meg egy másik érdekes technológiától sem. Egy erőmű működését fogom ugyanis bemutatni képekben, illetve a fenti interaktív technológiai ábra segítségével.

Jó szórakozást!

A galéria megtekintése

A visontai külszíni fejtés bejárata

A visontai bánya szerkezete

A visontai bánya szerkezete

A legalsó szint

A meddő elszálítását szállítószalag-rendszer végzi

Egy másik marótárcsás kotrógép, kicsit közelebb

Egy másik marótárcsás kotrógép, kicsit közelebb

A szén is szalagokon át jut az erőműbe

Egy kimerült bánya

Egy kimerült bánya

Aki bemegy dolgozni, itt láthatja, hogy minden rendben

A vízkezelő telep

A széntér

A kazánépület

A szénmalmok

A szénmalmok

A szénmalmok

A szénmalmok

Malomkerék

Malomkerék

Malomkerék

Az irányítóközpont állmennyezete

Az irányítóközpont

Az irányítóközpont

Előtérben a generátorépület

A kis és nagynyomású turbinák közötti gőzvezeték

A nagynyomású turbina

A nagynyomású turbina vezérlője

Gőzben álló munkások a Mátrai Erőműben

A turbinatengely

Generátor

Generátor

Lépcsőzünk

Az elektrofilter

A füstgáz útja

Csapatunk hamarosan belép a hűtőtoronyba

De előbb vetünk egy pillantást az erőműépület másik oldalára

A kéntelenítő

A kéntelenítő

A kéntelenítő

A kéntelenítő

A hűtőfelület

A hűtőfelület

A hűtőtorony

Kisegítő gázturbinák

A technológia utolsó része a gipsz hasznosítása

A technológia utolsó része a gipsz hasznosítása

A Mátrai Erőmű technológiai vázlata

Galéria statisztika

Fényképek: Takács Bence (benbe). Copyright 2005-2013 benbe@elte.hu, Budapest, Magyarország